Soul of the Game 2012

Az év egyik legfontosabb hip-hop és kosárlabda fesztiválja.
Kb. 600-an vettek részt idén is a Pillangó parkban megrendezett Soul of the Game eseményen, melyre július 9-én került sor. Kosarasok, táncosok, cheerleaderek, ugrókötelesek, parkourosok és graffitisek mutatták meg, hogy mit tudnak.

Én magam a húgommal, és egy fényképezőgéppel mentem el erre az eseményre, tekintve, hogy mindhárman szeretjük a hip-hoppot, és a kosárlabdát :)


A legrosszabb dologgal kezdtem... Elfelejtettem éjszakára a töltőre tenni az aksit... Ez az (egyik) legnagyobb hiba amit egy fotós elkövethet... És a másik: a töltőt se vittem magammal...
...DE!...
..még két egységem megmaradt, úgyhogy azzal takarékoskodhattam.


Egykor értünk oda, és úgy terveztük, hogy ötig ott is maradunk.
Amikor megérkeztünk a Top Flyers Cheerlading csapat éppen befejezte a bemutatóját, úgyhogy arról sajnos lemaradtunk, de mivel utána is ott maradtak a parkban, ezért csak sikerült lencsevégre kapni őket.


Egész nap különböző versenyek zajlottak. A kosármeccsek is, kisebb megszakításokkal folyamatosan zajlottak, úgyhogy amíg a következő bemutatóra vártunk, mindig volt mit nézni, fotózni. Meg is örökítettem néhány szép pillanatot.

A főbb programpontok vagy a centerpályán vagy a színpadon zajlottak, a következő Tatai Ugrókötelesek bemutatójához is a figyelmünk középre irányult. Nem is ok nélkül, hiszen olyan műsort adtak elő, hogy csak úgy néztünk. Amit ők egy, kettő vagy három ugrókötéllel csinálni tudtak, az valami észbontó volt! Nem csak simán ugráltak a kötéllel, nem, hanem kicsavarodva, fekvőtámaszba, spárgába, és kézenállva is ugráltak!

A break táncosok is folyamatosan gyakoroltak a Break Jam versenyre, potenciális célpontot képezve a fotósok számára. Az egész színpadot birtokba vették két program között. Kb. 8 évestől a 40 évesig, fiúk és lányok pörögtek a fejükön, hátukon, karjukon. Egyesével váltva egymást, mindenkinek megadva a lehetőséget, hogy bemutassa mit tud.

A Csillagszületikből ismert Appril Project is látogatását tette a parkban, és fel is lépett egy 4-5 perces érdekfeszítő tánccal.

A következő szünetben megnéztük, hogy a graffitisek mit alkotnak. Hát lázas munkában találtuk őket.

A nap egyik fénypontja a szintén Csillagszületikes Quantum XXL. Ők is a formájukat hozták, igaz, egy olyan produkcióval jöttek, amit már egyser bemutattak, de így is élvezetes volt. A színpaddal az volt a baj, hogy nem volt megvilágítva, és tető volt kifeszítve felette, így a közönség sokkal több fényt kapott, ami eléggé elvonja a figyelmet. Ennek kiküszöbölésére próbáltam minél közelebbi képkivágásokkal dolgozni.

Egy érdekes programpontra is sor került, amit őszintén szólva nem is nagyon értettem.
Guinness Rekord kísérlet kézenállásból. Egyszerre kellett 400 embernek kézenállnia a rekord megdöntéséhez, de - hát nem tudom - elég furán ment a dolog. Eleve azt mondták, hogy elég csak próbálkozni. (?) Aztán azt hogy az is beleszámít, aki csak segít felállni másoknak. (?) Végül a megszámolásnál először 10-es oszlopokba kellett állni, de amikor látták, hogy ez úgysem fog menni, akkor menni, akkor néhányan körbementek és megszámolták. (?)
Elvileg volt ott valami közjegyző (vagy mi) is, de őt nem láttam sehol.
Hát szervezésileg nem igazán volt a toppon a dolog. Az se tudom, hogy végül meg lett-e. (De van egy tippem). Mindegy. Én fotóztam, és ez akadt lencsevégre:








Amit még mindenképp kiemelnék az a Zsákolóverseny. Hát az egy élmény volt. Ez is olyan látványosság volt, amikor mindenki a center pályához gyűlt, és hát nem hiába. Olyan látványos zsákolások voltak, hogy a közönség egyiknél-másiknál majd' megőrült. Elképesztő volt!
És a nyeremény se volt semmi, 500.000 Ft értékű vásárlási utalvány az Árkádban. Tényleg nem semmi! No de a fotók se lettek rosszak! :D

És végül de nem utolsó sorban a nap fénypontja. Az, amire egész eddig mindenki várt. Az, ami az egész nap legfontosabb eseménye. Az, ami mára már világhírűvé vált, és méltó helyére emeli Magyarországot. Az, amire a fotósok külön memóriakártyával készültek. Az, amire a kerületi TV is kijött...
A FACE TEAM!!!
na ekkor merült le az akksim...

Köszi, hogy végigolvastad. Ha tetszett, kommentelj nyugodtan, oszd meg facebookon, ha nem tetszett akkor is. :)
Mégtöbb kép itt!!!

Séta a kertvárosban - egy érdekes csengő

Gyakrabban kéne a környéken sétálnom. Nem is értem, hogy eddig miért nem figyeltem fel a XX. kerületben lévő fotogén értékekre.

Pénteken eldöntöttem, hogy felállok a számítógép elől, kezembe veszem a fényképezőgépet, és (a megfázásom ellenére, bár mondjuk elég meleg volt ahhoz, hogy ez ne jelentsen gondot) elindultam. Csak úgy. Körülnézni.

Ilyet nem-nagyon csináltam még mióta ide költöztünk (kb. 9 éve), úgyhogy már épp ideje volt.

Tényleg nem értem… A látóköröm csak addig az útig terjedt, amíg a buszmegállóig elértem, pedig annyi sok figyelemfelkeltő dolog akad a közvetlen környezetünkben is, hogy egy napot is el lehetne tölteni a fotózással. Most nem volt ennyi időm, csak egy kis részt sikerült bebarangolnom, de így is olyan élményekkel lettem gazdagabb, hogy mindenképpen csinálok majd egy második menetet is.

Nos, hát megindultam. Először, a már megszokott úton indultam el (a buszmegállóhoz) azzal a különbséggel, hogy most nyitott szemmel jártam, és rögtön egy érdekes kép tárult a szemem elé az egyik roskadozó fakerítés mögül. Szerintem nem nagyon kell megjegyzést hozzáfűznöm.

Továbbmenve egy érdekes szerkezeten akadt meg a szemem az egyik kapu mellett. Nézegettem egy darabig, majd a legnagyobb meglepetésemre egy idősebb bácsi jelent meg a kapuban. Egy kisebb történelemóra után megtudtam, hogy a távíró a nagyapjáé volt, és 1914-ben használták. Tehát egy első világháborús morse jeladót használ csengőként: Eszméletlen!

A szembelévő kerítés mögött pedig egy – nálam a „legkeresettebb” kategóriába tartozó (egyébként nem tudom miért) – Simson robogó mutogatta magát. Sajnos nem úgy állt meg, hogy profilból tudtam volna lekapni, de így is örültem neki.

Aztán egy érdekes pálmafa szerű növényt pillantottam meg ahogy a beton járda egyik repedéséből nőtt ki. Erről is készült egy fotó (nyilván photoshoppolva :)

Végül egy fontos dologra is rájöttem ezalatt a kis sétám alatt. Korábban nem nagyon szerettem a virágokról készült fotókat, bármennyire is szépek, nekem sablonosnak hatottak. A véleményem erőst kezd megváltozni, mert rájöttem, hogy én sem bírom megállni, hogy ha látok egy szép virágot, ne nyúljak rögtön a makró kapcsolóhoz…

Egyenlőre ennyi, aztán majd jövök a második fordulóval! :)

Egy februári fotós este - és egy hajléktalan kimentése

Február elején egy hirtelen ötlettől vezérelve Gáborral (as. H V) elmentünk a Városligetbe.
Úgy terveztük, hogy sötétedésig maradunk. Sétáltunk, fotóztunk, dumáltunk, elvoltunk.
Én fényképezőgépet hoztam, ő kutyát. Néha cseréltünk. Na jó igazából csak egyszer...

Fotó: Kinyik Gábor

Amíg Gáborra vártam lőttem párat...

...de igazából az esti jégpályát - a reflektorokkal - akartam lencsevégre kapni, úgyhogy elindultunk bele a Ligetbe.
Kékórás kép nem sok készült. Ez viszont a kedvencem:

Aztán szép lassan beesteledett, oda is érkeztünk a kori pályához, de valahogy nem akartak olyan "húha" képek készülni úgyhogy megindultunk a tó felé. Emlékeztem, hogy egy korábbi sétám alkalmával a Városligeti tónak a fűtött részéhez mentem, és pont nem volt nálam gép, hogy lekapjam azt ahogy a gőz száll fel a tó tükréről.
Úgyhogy célirányosan elindultunk.
Már egészen közel jártunk, amikor meghallottunk egy nyögéssel egybe kötött segítségkiáltást. Kellett egy kis idő, amíg bootoltunk... Egy hajléktalan próbált kimászni a vízből a kis tavi étterem mögötti részen. A felszerelésből ítélve horgászni próbált, a körülményekből ítélve sikertelenül. Az ilyen helyzetekben az embernek meghatározhatatlan ideig földbe gyökerezik a lába. Én azért viszonylag hamar kapcsoltam; gyorsan fényképező gépet, állványt elő... najó neem!
Amilyen gyorsan tudtuk kihúztuk a vízből. Megkérdeztük nem fáj-e valamije, ne hívjunk mentőt, de nagyon erősködött, hogy nem kell, és hogy itt lakik a közelben, gyorsan hazaszalad. Hát nagyon remélem, hogy igazat mondott.
Ezután a kis megdöbbentő esemény után estem neki a tónak... mármint nem úgy...

Nagyon hangulatos volt az egész, de mégis a köd mozgása volt a legjobb, amit hát fényképen elég nehéz visszaadni.
Mivel már elég késő volt (kb. 6 óra :) és elég hideg is, ezért egy fájdalmas búcsú után hazaindultunk.