2011. július 31., vasárnap

Debrecen

 Három héttel ezelőtt Debrecenben voltunk. A 2011-es Nyári Dicsőítő Iskolán vettünk részt (a bátyám kivételével az egész család), ami eszméletlen jó volt. Azon kívül, hogy az Istennel való kapcsolatomban erősödtem, sokat fotóztam is, de csak pár kép sikerült jól.





Ez a három kép a debreceni Campus Hotel kertjében készült, ami nagyon szép, modern stílusban épült. Nagyon fiatalos hangulata van az egésznek.
Aztán egyik nap amikor vásárolni mentem ki, észrevettem egy robogót, és rögtön feltünt, hogy nagyon hasonló szerkezetű háttér előtt van, mint amit pár héttel azelőtt apám fotózott Ceglédbercelen.
Kalló Zoltán



 Aztán később felfigyeltem egy másik motorra, nem értek hozzá, úgyhogy nemtudom milyen típus, de megtetszett, úgyhogy lőttem pár képet:

És végül hazafelé menet sikerült az autóból (két alvás között :)) fotózni párat, érdekes ez a víztározó az erdő közepén.

2011. július 29., péntek

Kezdődik...

Úgy döntöttem hogy elkezdek blogot írni, mint azt már egyre többen, egyre több helyen csinálják. Ez most egy fotós blognak indul - aztán meglátjuk mi lesz belőle - ami azt jelenti,hogy sok képet fogok feltölteni, és leírni a hozzájuk tartozó sztorikat, tehát csak akkor fog frissülni ha van friss fotó :) remélem ez elég gyakran lesz.

Tegnap megcsináltam a logómat (az oldal tetején), és akkor jött az ötlet, hogy kéne blogot írni. (Már a cím is olvasható a logóban :) ) A copyright csak poén, meg szerintem így néz ki jól (bár a saját tervezésű betűimhez képest elég gagyi :P). A logó Inkscape-pel és Gimp-el készült. "Ez a párosítás majdnem olyan jó, mint a PhotoShop" - öcsém szerint.

Háttérnek a kedvenc képemet raktam be egyenlőre, de szerintem majd fotózok egyet kifejezetten erre a célra.
Hát egyenlőre ennyi. Csapjunk bele!
Jó olvasást! :)