Egy februári fotós este - és egy hajléktalan kimentése

Február elején egy hirtelen ötlettől vezérelve Gáborral (as. H V) elmentünk a Városligetbe.
Úgy terveztük, hogy sötétedésig maradunk. Sétáltunk, fotóztunk, dumáltunk, elvoltunk.
Én fényképezőgépet hoztam, ő kutyát. Néha cseréltünk. Na jó igazából csak egyszer...

Fotó: Kinyik Gábor

Amíg Gáborra vártam lőttem párat...

...de igazából az esti jégpályát - a reflektorokkal - akartam lencsevégre kapni, úgyhogy elindultunk bele a Ligetbe.
Kékórás kép nem sok készült. Ez viszont a kedvencem:

Aztán szép lassan beesteledett, oda is érkeztünk a kori pályához, de valahogy nem akartak olyan "húha" képek készülni úgyhogy megindultunk a tó felé. Emlékeztem, hogy egy korábbi sétám alkalmával a Városligeti tónak a fűtött részéhez mentem, és pont nem volt nálam gép, hogy lekapjam azt ahogy a gőz száll fel a tó tükréről.
Úgyhogy célirányosan elindultunk.
Már egészen közel jártunk, amikor meghallottunk egy nyögéssel egybe kötött segítségkiáltást. Kellett egy kis idő, amíg bootoltunk... Egy hajléktalan próbált kimászni a vízből a kis tavi étterem mögötti részen. A felszerelésből ítélve horgászni próbált, a körülményekből ítélve sikertelenül. Az ilyen helyzetekben az embernek meghatározhatatlan ideig földbe gyökerezik a lába. Én azért viszonylag hamar kapcsoltam; gyorsan fényképező gépet, állványt elő... najó neem!
Amilyen gyorsan tudtuk kihúztuk a vízből. Megkérdeztük nem fáj-e valamije, ne hívjunk mentőt, de nagyon erősködött, hogy nem kell, és hogy itt lakik a közelben, gyorsan hazaszalad. Hát nagyon remélem, hogy igazat mondott.
Ezután a kis megdöbbentő esemény után estem neki a tónak... mármint nem úgy...

Nagyon hangulatos volt az egész, de mégis a köd mozgása volt a legjobb, amit hát fényképen elég nehéz visszaadni.
Mivel már elég késő volt (kb. 6 óra :) és elég hideg is, ezért egy fájdalmas búcsú után hazaindultunk.