2011. november 2., szerda

Liget a sétában



Szombaton Gyureeval megbeszéltük, hogy elmegyünk a Ligetbe tengózni, de aztán meggondoltuk magunkat, mert már elég hideg van, úgyhogy inkább labda helyett a fényképezőnket vittük magunkkal.
Szóval írta, hogy az állatkert előtt találkozunk délután 1-kor. És hogy ne késsek, mert megfürdet a kacsaúsztatóban...


Ő késett...

Addig fürödtem egyet...
A kacsák örültek...


Na viccet félretéve egy kis tonik után való sikertelen keresgélés után elindultunk bele a Ligetbe. Gyakorlatilag céltalanul sétálgattunk először a Széchenyi fürdő környékén, miközben én bombáztam Gyureet a kérdéseimmel.
A hatodik kör után (mármint amit a fürdő körül tettünk meg) Gyuree panaszára való tekintettel (miszerint erős d-é-j-ä v-u - t érzett azthiszem a mutatóujjában) tovább mentünk. Vajda Hunyad vára, meg levelek, meg ágak, meg Gyuree, meg...



 





Kipipálva.






Megyünk tovább: MA-HÁZA. Hmm.. oké

Tovább... Közben Gyuree gyorsan megmutogadta, hogy a Mona Lisa, meg a Rőzsehordó asszony hol készült, és milyen nézőpontból, éppen hogyan feküdt, és micsinált, hogy a Fütyülős kisfiút már ne is említsem...
Az Indásokról is sok érdekes dolgot megtudtam séta közben például, hogy valamilyen érthetetlen módon mindegyik szeret fotózni. Nem is értem...
Na szóval a Fütyülősról (nem a pálinkáról) én is csináltam egy képet, de ez össze sem hasonlítható az eredetivel. A 'kisfiú' jelző már nem is lenne rá helyes, mivel szerintem már bőven a tinédzser éveit éli, a hátán látható óriási pattanásból ítélve. (nagyobb kép Indán)


És megint tovább. Közlekedési Múzeum. Erről nincs igazán mit mondani, a sablonképekből egyet kiemelek:


Ezután még meghívattam magamat egy öt fogásos vacsorára a város egyik legjobb éttermében.
Nagyjából ennyi, a továbbiakról n.Gyuree bejegyzésében olvashattok még részletesebben (már ha akartok...).


A blogban feltüntetett nevekért, illetve azokhoz kapcsolódó bármilyen megjegyzés hitelességéért felelősséget nem vállalok.

3 megjegyzés:

  1. Jajj de höjje vagy :D Jó lett. A duma is, a képek is. Pénteken, ha ráérsz, elmehetünk a gundelba, előtte viszont rendezhetünk egy kis vérfürdőt. Van egy jó helyem. :D

    VálaszTörlés
  2. Köszee! a te posztod után már mit írhat az ember? :D
    Én benne vagyok bármiben, csak a kacsákkal ne kelljen még1x fürödni! (az mély nyomot hagyott) :D

    VálaszTörlés
  3. Mit? A sajátod, pölö. :D Oks, majd holnap hívlak, aztán megbeszéljük. A hűvösvölgyi romvendéglő elég jó hely, már voltunk ott kétszer is.

    VálaszTörlés